Bárki által könnyen belátható az a kézenfekvő tény, hogy egy keményen végigdolgozott szolgálat után (magropogtatás, fel-alá szaladgálás a karbantartó folyosókon, szunnyantás a kapitányi székben) egy csillagflotta tiszt megérdemli az alapos pihenőt a holofedélzeten. Ez mi mással is telhetne, mint szüntelen játékkal.

 Egyik kedvenc elfoglaltságuk a vészraktárak képzése a finom falatokból. Alapszabály, hogy minél trutymákosabb egy kaja, annál elérhetetlenebb, eldugottabb sarokban kell tárolni, hogy aztán a szerencsétlen takarító személyzet teljes eszköztárát bevetve végül csak lézerágyúval tudja onnak kirobbantani az oszlásnak indult étel-tetemeket.

A másik kedvenc időtöltés, kamaszoknál érthető módon, a bunyózás. A Worf hadnagyhoz képest feleakkora Jean-Luc helyből elugorva, teljes lendülettel veti rá magát a nagyobb hátára, lehetőleg akkor, amikor az épp kényelmesen elhelyezkedett a szófán, hogy levezessen egy szunyóka-had-műveletet. Jean-Luc a fiatalok önbizalmával veszi el a kaját is a nagyobbaktól. Nem teketóriázik, egyszerűen félretolja a kezével a másik fejét, ha neki épp az a falat kell. Nem hiába kapta a nevét, kapitányi vér csörgedez itt!

Data egyszerűen csak hiperaktív, és élvezi, ha dögönyözik, rendszeresen ki is provokálja a komótosabb Worfból a bunyót. A forgatókönyv: odaugrás, apró harapás a nyakra, vagy csak megbökés orral, odébb ugrás, hátranézés, hogy a másik is jön-e, ha igen, lehet előle elszaladni. Ha nem, akkor jobban ki kell hangsúlyozni a szándékot, így jöhet a következő odaugrás-megbökdösés-elszaladás. Ha az üldöző gyorsabb (a szabályok szerint azért illik hagyni, hogy beérjen), akkor jön a bunyó része, igazi boxmeccs kezdődik két lábra állással, kezek egymásba kapaszkodásával, nyakak megharapdálásával. A győztesnek (általában Worf lesz az, de a meccs kimenetele sosem biztos) joga van a vesztes lelkébe és hasába tiporni, a szőrét megharapdálgatni, míg a vesztes panaszosan tiltakozva csipoghat és a hátán feküdve, égnek tartott lábakkal várhatja a szabadulást és a szebb jövőt, hogy aztán öt perc múlva újabb véres csatát provokáljon.

Tisztjeink egyébként is nagy bohócok, a személyzetet mászókaként használják, a nadrágon függőlegesen is felkapaszkodnak, a pulóver ujja felfedezendő csőrendszer, az ember csak azt veszi észre, hogy itt is-ott is patkányfejek bukkanak elő a ruházatából. Gyengébb idegzetűeknek ezt a részt nem is ajánlom (most tessék visítani, a pattogatott kukoricát egy ablakkal arrébb áruljuk).

Arról nem is beszélve, hogy folyamatos mozgásban vannak, bárhová nézek, az a kényszerképzetem támad, hogy épp most tűnik el ott egy száguldozó patkány. Valószínűleg azért, mert valóban most tűnt el ott egy száguldozó patkány, és én már csak a farkincája hegyét látom.

Patkányaink műveltek is, főleg Data, aki módszeresen járt végig és személyesen ellenőrzött minden egyes könyvet a polcon.

Őkelme a takarítást is szereti (akadályozni). Ha mosószivacsot, vagy kendőt lát, muszáj kirángatnia a vízből és rágásmintát vennie, gondolom, a személyzet munkáját és az eszközök minőségét ellenőrzi.

A minap még ki is mosta a rongyot a kezével, hiába, csak az a munka van rendesen elvégezve, amit a patkány maga csinál, még ha a tiszti kar elitjéhez tartozik is. A felmosó mop is nagyon érdekelte, húzta-rángatta, bemutatót tartott a helyes használatról. Köszönjük, parancsnokhelyettes!